"Ismerd meg Önmagad és meg fogsz lepődni!”
Egy ember szellemi útját, filozófiáját
meghatározza, bármilyen egyéni adottságok mellett is a közvetlen környezet és a
tanult, elsajátított tudás. Ezt később, hogyan milyen módon alkalmazza, vagy
milyen világlátást alkot meg belőle, ez a gondolat az, ami választóvonalat húz
az emberek közé.
Az alapvető képességek és az elhivatottság bizonyos dolgok irányába, már gyermekkorban megnyilvánul. Kisiskolás gyerekként a matematikához, kötészethez és a futballhoz kötött mély szenvedély. S ha szenvedéllyel csinálunk valamit, akkor abban kibontakozik az egyéni tehetség is. A tehetség azonban önmagában - mint az
üzletben a kiváló termék, jó ötlet – semmit nem ér. Amikor a bármilyen szögből a kapu elé belőtt labdát, szinte mindig befejeled az ellenfél kapujába, akkor abban benne vannak azok az órák, amiket mindennap azzal töltöttél, hogy otthon a garázskapura fejelgetsz. Amikor a pályaközepéről, egymás után kétszer úgy adod a kapu elé a labdát, hogy az érkező csatár könnyedén gólt lő, abban ott a helyzetfelismerés.
Azonban, amikor már rád állnak a hátvédek, mert felismerték, hogy mire vagy képes és a szoros őrzésben már nem tudod ugyanezt megtenni, akkor már hiányzik a tudás, ahhoz, hogy a tehetségből több legyen. Mikor 4. osztályosként képes vagy megnyerni az iskolai
matematika, fizika és szavalóversenyt, vagy az osztálytársaiddal az iskolai foci
bajnokságot, - amikor még a 10 éves fiúk és a 14 évesek között, fizikálisan óriási a különbség - akkor arra azt
mondják, különös tehetsége van hozzá. Azonban, amikor a tudás csak arra elég, hogy iskolai osztályjegyekre váltsd, vagy könnyedén írj bármely versformában, de nincs mögötte mélyebb életfilozófia, akkor ezek nem lesznek az egyedi tudásod alapjai. Így minden csak kötelesség, vagy játék. A komoly eredmények azonban, akkor születnek meg, amikor keményen dolgozol azon, ami a szenvedélyed és a tehetséged is meg van hozzá. Ezt nem könnyű megtalálni, nem tudod, hogy mikor jön el az idő, amikor a szenvedélyed, a tehetséged mellé lesz, annyi tudásod, hogy azt csináld, amit mindig is szerettél volna. Minden egyes vállalkozás, s annak termékének a megismertetése ugyanilyen komoly kommunikációs munka.
Csak a folyamatosan bővülő tudás segít
Ám a sokféle tudás, a könnyű győzelmek, - a keresleti piac, a rajtunk kívül álló gazdasági fejlődés - nem tesznek alapossá, ami hosszú távon üt vissza. Aki negyedikesként ráteszi az életét a focira és rendszeresen jár olyan helyre edzeni, ahol fejlődhet és meg van az előre lépés lehetősége, az később, ha jól menedzseli magát, vagy menedzselik, jól megélhet belőle, aktív sportolóként. A legtehetségesebb közölünk – akinek nem volt más, csak a foci - 16-17 évesen a Vasas, kapus posztra szóló ajánlatát fontolgathatta, – akkor a 80-as években még hihetted, hogy jó a magyar foci, UEFA döntős klubcsapattal, világbajnoki részvétellel. Ez is ma már, csak foci történelem és nem élő hagyomány, mind tudásban, mind teljesítményben annyira eltávolodtunk az élvonaltól.
Középiskolásként, egy bonyolult többlépcsős koordináta, geometriai feladatsorra, amilyen típusú feladatból a tanár egy órára egyet ad ki, mert a megoldása több mint félórát vesz igénybe – Matematika B fakt, heti 7 matek óra – s te találsz egy egyedi képletet, amivel gyakorlatilag 5 perc alatt megoldható a probléma, akkor hiheted ez jelent valamit. S ha jóval rövidebb idő alatt oldasz meg korosztályos szintfelmérőket, mint mások, akkor valóban hiheted, hogy ebben igazán jó vagy. Ám, ha a tanárod azt mondja, nem tudja van-e ennek a típusú megoldásnak létjogosultsága, bár az eredmény jó, de a felvételin nem fogják elfogadni, ezért csináld úgy, mint a többiek! Tehát gyakorolj be te is sok rutin megoldó műveletet, amivel felvesznek. Akkor elgondolkodsz, hogy miért kell átlagos megoldásokat választanod, amikor te lehetnél jobb is, s inkább elhagyod a matematikát, mint sem középiskolás fokon műveld egy életen át.
Ha egyedi, amit csinálsz, akkor tarts ki mellette
Mikor azt látod, hogy a nulla költségvetéssel készített színházi darabodat jelölik kritikusok az év legjobb alternatív előadására, külföldi fesztiválon aratsz osztatlan sikert, nyersz drámaíró pályázaton harmadik helyezést, a dráma megjelenik egy antológiában is, akkor tehát, ilyen sikerekkel, joggal hiheted különleges és egyedi, amit létrehozol. Ennek ellenére a színházakban a többség, idehaza mégiscsak egyetlen színházi nyelvet tud elfogadni, az éppen uralkodó ideológiáét. Te is mennyiszer hallottad már, a piacnak erre van szüksége! Így könnyen azt hiheted, hogy az alternativitás, a másképp gondolkodás egyenlő a pénztelenséggel. S akkor azon gondolkodsz, hogy valóban nekik lenne igazuk? S látod, hogy az előrejutás emiatt ezen a területen, csakis súlyos kompromisszumokkal, vagy a felkínált előnytelen megállapodások elfogadásával járhat. Nincs más, minthogy azt kéne a sikerért pontosan feladnod, amilyen művészetben te igazán hiszel. Akkor lassan rájössz, csinálj bármilyen egyedi, vagy különleges dolgot, azt magától nem ismerik el. Ahhoz, hogy sikerre vigyél valamilyen dolgot, következetes és folyamatos munkára van szükséged, kompromisszumok nélkül. Csak így érheted el, hogy ne feladd, hanem megvalósítsd Önmagad.
A világon ma már nincs olyan terület, piac, ahol ne lenne óriási a verseny, s ahhoz, hogy akár a sportban, akár a művészetben, akár az üzletben sikeres legyél, rengeteg időt kell speciálisan arra a területre szánni, ahol ki akarsz tűnni. A specializálódás, az egyedi tudás számít csak igazán – az általános ismeretek, a technika használata, viszont önmagát zárja be. A magyar emberre kifejezetten jellemző, hogy mindenhez ért, s közben rendkívül alacsony hatásfokon dolgozik. Pontosan emiatt, mert sok mindent maga akar megoldani.
Így most abban segítek másoknak, hogy felépítsük azt a világot, amit az ő munkája, az ő cége ad másoknak. Ne legyen arctalan a magyar piac, ahol termékjellemzők és árak, árakciók tolakodnak nap, mint nap kommunikációként a szemünk elé, így téve teljesen szellemtelenné és napi robottá sok százezer ember munkáját.