A vállalkozás kulcsa az értékesítés
Napjainkra az értékesítés teljesen megváltozott, a klasszikus modell: cégbemutatás, termék-szolgáltatás prezentáció és kifogáskezelés, óriási költségekkel sem hoz megfelelő eredményeket. A megfelelő értékesítés nélkül, a megfelelő bevétel elmarad, s e nélkül a cégünk nem képes fejlődni.
Épp ezért a jelenlegi legprofibb értékesítői modellről, szervezünk régiónk vállalkozásainak előadást.
Itt öt pontban, az alapvető üzletkötői hibák kerülnek feltárásra:
Mi az ami már nem működik a mai piacon, mi az ami igen, és mindezt élő gyakorlati példákkal, szituációkkal mutatják be az ország „lezárási specialistái”. A lezárás egy teljesen új stratégia a tárgyalás elejétől a végéig, ennek ismerete nélkül a hatékonyság az értékesítésben töredéke marad. A régi módszerekkel ez az eredmény sohasem érhető el.
Az előadás célja, e rövid idő alatt is a megnövekedett értékesítési képességet kapott ember, és itt a hangsúly a képességen van, ami egy hatékony önálló cselekvést jelent. Az új látásmód segítségével a cégvezetők, üzletkötők, kevesebb találkozóból is többet tudnak kihozni.
2012-ben értékesítsen radikálisan többet a legkorszerűbb módszerekkel.
Részvételi szándékát jelezze, a jelentkezési űrlapon! Amennyiben legalább 30 olyan munkatársa van, akár kapcsolt vállalkozásokkal, ismerősökkel együtt, akik közvetlenül találkoznak vevőkkel, partnerekkel, akkor akár cégére szabottan is sor kerülhet egy ingyenes bemutató előadás megtartására!
Jövedelemtermelő képesség növelése
S egy másik budapesti partnerünk, április, május hónapban egy bővebb, személyesebb szeminárium keretei között segít abban, hogyan növelhető a cége jövedelmezősége. Sőt segítségükkel garantált támogatási pénzek hívhatók le, ezeknek a célkitűzéseknek a megvalósításához.
Ez az előadás szintén konkrét példákkal mutatja be, hogy más vállalkozásoknál milyen eredményeket sikerült elérni. Melyek azok a stratégiák, amelyek a válságban is lehetővé teszik a fejlesztést, fejlődést. Jelezze érdeklődését, ha bővítené piacát, megsokszorozná vásárlóközönségét
- ha új ügyfeleket kellene szereznie - ha szeretné, hogy ügyfelei többet vásároljanak Öntől
A program keretében kizárólag akkreditált tanácsadói kör részvételével lehet igénybe venni a rendelkezésre álló támogatási forrásokat, ebben tudunk segíteni.
Rendelkezésre álló forrás – Észak-Alföld 415 millió Ft.
Jelentkezhetnek
· Gazdasági társaságok · Szövetkezetek · Egyéni vállalkozók · Egyéni cégek · Non-profit gazdasági társaság
Jelezzenek vissza, hogy mely lehetőségek érdeklik, hogy elhozhassuk Önöknek az ország legjobb trénereit, valamint kihasználhassák azokat a forrásokat, amelyek megkönnyítik az előre lépésüket!
Érdeklődését jelezze, a jelentkezési űrlap kitöltésével és felvesszük Önnel telefonon a kapcsolatot! |