A Facebook részvény kibocsátásának napján, múlt pénteken egyetlen hazai bróker cégen keresztül is 100 millió forintos nagyságrendben adtak vételi megbízást Facebook-papírokra.
A nyitó ár 38-39 dollár közötti áron mozgott, s a vevők egy része még napon belül le is zárta pozícióját. A befektetők kivétel nélkül az árfolyam emelkedésére játszottak. A szakértők úgy számolnak, hogy a 38-39 dollár közötti kurzus a következő hetekben is vonzó lehet a magyar kisbefektetők számára.
A Facebook egyből rekorddal rajtolt a New York-i börzén: ugyanis a nyitás napján már 582 millió részvény cserélt gazdát összesen 23,4 milliárd dollár értékben, ekkora forgalma első tőzsdei napján pedig mostanáig egyetlen cégnek sem volt.
Ön is élhet ezzel a páratlan befektetési lehetőséggel rajtunk keresztül, sőt ajándék Facebook Hirdetéseket kap tőlünk!
A világon mindenkinek megéri akkora a kereslet, ilyen időkben nehéz ilyen dupla haszonnal kecsegtető befektetést találni - árfolyamnyereség + bevétel a hirdetésekből! |
Akciók, aktualitások >