A PR Stratégia öt alappillére

Tóth Csaba, 2012. okt. 15. 3:01   [ 2016. máj. 23. 12:10 frissítve ]


Létezik öt alapszempont, amit ha szem előtt tartunk, akkor máris működőképesebb állapotba hozzuk cégünk, szervezetünk PR munkáját, kommunikációját, működését, mint amilyen előtte volt. Így ha ezeket a pontokat felépítjük elkötelezettebbek lesznek dolgozóink, s így hatékonyabbak is, valamint vevőink, partnereink jobban megértenek minket és hajlandók lesznek több pénzt elkölteni nálunk.

 

      1.      A történet

      2.      Filozófia

      3.     Szakértői státusz

      4.     Személyesség és a rend

      5.     Folyamatosság és közösség építés

 

   1.  Történet: Ne legyen a céges történetünk puszta kronológia, mert az az elmúlást szimbolizálja. Olyan történetet kell alkotni mind cégünknek, mind termékeinknek, aminek van perspektívája, mind a dolgozóink, mind a vevőink számára. Amivel foglalkozunk, ami a tevékenységünk gerince és a hozzájuk kapcsolódó folyamatokból kell történetet alkotni, mert a történeteket meg lehet értetni, azokat lehet követni, a folyamatokat lehet ábrázolni.

 

     2. Filozófia:  A tulajdonságok és termékjellemzők sorolása sohasem kínál perspektívát, kell egy egyedi filozófia, aminek a nézőpontjából meg tudjuk határozni látásmódunk. A filozófia mindig túlmutat az igények kielégítésén és a megfelelő haszon kettőségén, így vonzóbb is azoknál.

  

     3.  Szakértő státusz: Szakértővé attól válik valaki, ha mások is megismerik tudását. Ez egyrészt folyamatos önképzést és a megismert tudás továbbadását, a tanítást jelenti. A tudás átadásával, a megértés révén új látásmódokkal, módszerekkel tudjuk megismertetni vevőink, partnereink. Ez jelenti a termék és szolgáltatás fejlesztést, a hatékonyság növelést, a termék és kommunikációs ismereteket. Ehhez szorosan kötődik az általunk használt fogalmak tisztázása: mit hogyan értünk, mi az adott fogalom jelentése, tartalma, hogyan illeszkedik az a folyamatokba.

 

    4.    Személyesség és a rend: A történeteinkhez, a szakértelemhez kell, hogy kapcsolódjon egy ember, vagy emberek, akik képviselik azt, akikkel lehet azonosulni. S kell egy rend, ami szerint dolgoznak, amit az időben követhetünk, ehhez kitűnő egy PR naptár kialakítása.


     5. A folyamatosság és a közösség ereje: A történetek, a tudás, a rend, cél, ami felé a filozófiánk mozgat mind-mind időbeli folyamat, ami teljes mértékben megfelel a PR természetének, szemben a reklám akciókkal. Így rendkívül fontos, hogy folyamatosan építsük ezeket az elemeket, ne csak időszakos akciókban gondolkodjunk, mert ily módon tudunk valódi közösséget építeni. Közösséget, amely megért és követ minket, s folyamatosan megtisztel a bizalmával, azzal, hogy nálunk költi el a pénzét. Ez a közösség lehet akár csak 30-40 viszonteladó, vagy több százezer ember, aki szereti a márkánkat, a PR munka végső eredménye ugyanaz.

 

Megértenek bennünket, megbíznak és tisztelnek minket és azoknál a termékeknél, szolgáltatásoknál, amit mi kínálunk egyre többen minket választanak.